Ipolytölgyes


A településről:

Ipolytölgyes vendégszerető, hagyományait őrző, festőien szép magyar nyelvű falu. A település nem volt mindig ezen a helyen, ahol ma áll. Már az őskorban is az emberek fent laktak a mai Szentmártoni-dűlőben, mivel az Ipoly elég gyakran áradt. Növénytermesztés szempontjából igen termékeny ez a vidék.

Településtörténet/Elhelyezkedés:

Ipolytölgyes az Ipoly bal partján fekszik, a Börzsöny nyugati lábánál, Ipolykiskeszivel szemben. A falu már a középkorban is létezett, a mai helyétől mintegy 2 kilométerre feküdt a mai Szentmártoni-dűlőben. Az itt feltárt Árpád-kori falu temploma a 13. század második felében épült. Oklevelek 1225-ben említik először Ság néven (a Ság szó dombot, erdős magaslatot jelentett). A középkori falu nevét őrzi a Ság-oldal dűlőnév. A mai helyére valószínűleg a tatárjárás után költözött át a falu. A 16. században épült fel új temploma (a mai templom helyén). A sík területeken gabonaféléket, a domboldalakon pedig szőlőt termesztettek. Az állattenyésztésben kiemelkedő jelentőségű volt a sertéstartás, mivel a falut körülvevő hatalmas tölgyerdőkben lehetőség nyílt makkoltatásra. Az Ipolyon malom őrölte a gabonát.

Nevezetességek:

A Szentléleknek szentelt római katolikus templom egy korábbi templom helyére épült, barokk stílusban. Kertjében egy barokk feszület található. Nepomuki Szent János szobra a 18. század második felében készült, majd 2007-ben községközpontban kialakított parkban helyezték el. Szent Vendel szobrát pedig a község emeltette.