Valkó

A településről:

Nevét egy szláv eredetű személynév után kapta, melynek jelentése farkas.Mint minden közösségben, itt is találhatunk a település nevéhez kapcsolódó népmondát: Régen, Valkó helyén nem volt más, mint egy hatalmas erdő. Senki nem lakott itt, csak az állatok. Egyszer erre tévedt egy öregember. Nem volt egyebe, mint három éhes gyereke és egy sovány, vak lova. Csúfolták is érte: vak-ló, Valkó! Gondolta, itt, ahol nem lakik senki, nincs aki csúfolja. Le is telepedett, az erdő egy részét kiirtották, a fából házat építettek, az irtványt megművelték a friss fűtől szépen kigömbölyödött vak lóval. Mikor a három fiúgyermek felcseperedett, mindhármójuk gazdag feleséget kapott magának. A lakatlan erdőt így benépesítették, amin azóta is rajta maradt a szegény ember csúfneve: Valkó.

Településtörténet/Elhelyezkedés:

Valkó Pest-megyében, a Gödöllő-dombság keleti felén fekvő, sűrű tölgyerdőkkel övezett 2300 lakosú nagyközség. A 3-as főútról Gödöllőn letérve 14 kilométer után érhetjük el legkönnyebben. Területe régészeti leletekben gazdag, honfoglalás előtti múltját az ásatásokból előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő leletek tanúsítják. E tájra 3500 évvel ezelőtt települt először ember. Csiszolt kőkorszaki, bronzkori, szkíta, kelta, szarmata tárgyak kerültek elő az ásatások során. Leglátványosabb régészeti emléke a római korból ránk maradt Csörsz-árok védelmi vonalának sánca. A III. század második felében hunok uralták a területet, majd Attila halála után a longobárdok, utánuk pedig az avarok. Első írásos említése 1425-ből származik. Birtokosai között megtalálhatjuk a Rozgonyi és a Báthori családot is. A 17. századtól az Eszterházy család birtokába került, 1700-as évek elején a Stahrembergek is tulajdont szereztek itt. 1867-ben a Pénzügyminisztérium megvásárolta a határának nagy részét és az Országgyűlés I. Ferenc Józsefnek adományozta, a Grassalkovich uradalommal együtt, koronázási ajándékul. Vadban gazdag erdőségei koronás fők vadászterületéül szolgált. 1945 után a Korona-uralom Állami Erdészetté alakult. A település erdészete mellett említést érdemel a mezőgazdasága is, mely az évszázadok során a lakosok fő munkahely forrása volt.

Nevezetességek:

Valkó egyetlen történelmi korra visszatekintő épülete, a 150 éve épült templom. Itt megtekinthető az 1672-ből származó kehely, az 1700-as években készült rokokó faszobor és az Isaszegi út sarkán álló Nepomuki Szent János szobor. A község Szoborparkja dús növényzettel díszített, melyben a falu hősi halált halt fiainak emlékét őrzi a Honvéd szobor, melyet Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el.Sokan nem tudják még, hogy a Csörsz árok nyomai Valkó mellett (is) láthatóak. A gödöllőiek többsége sem ismeri a gödöllő-valkói szakaszt, így jelentős történelmi emlék merült idáig feledésbe. Már 1067-ben a százdi apátság alapítólevelében említést tesznek róla. Sok népmonda foglalkozik vele, számtalan kutatás indult építésének, keletkezésének körülményeinek feltárására. Több néven is olvashatunk róla: Ördögárok, Avarárok, Csörsz árok. A községben található Vadászkastély, amely igen nagy látogatottságnak örvend mind a hazai mind a külföldi vadászok körében. Gödöllő felől érkezve, a község elején található a Szabadidőpark, amely több rendezvénynek és a játszótérnek is az otthona. A központtól nem messze található a cukrászda. A község saját futballcsapattal és sportpályával is rendelkezik. Egyéb kikapcsolódási lehetőséget, a sporthorgászok részére a Valkó-Vácszentlászlói Víztározó nyújtja.