Nagybörzsöny

A településről:

A településről:  Közigazgatási területe nyugaton az Ipolyig terjed, keleten pedig mélyen benyúlik a Börzsöny erdei közé. Területének csaknem háromnegyede a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik

Településtörténet/Elhelyezkedés:

Nagybörzsöny a Börzsöny nyugati peremén, a Börzsöny-patak partján található. A települést  elsőként II. (Vak) Béla király 1138-ban kiadott oklevele említi Belsun alakban. E forrásból tudható, hogy II. Béla atyja, Álmos herceg 1108 körül két itteni szolgát adományozott családostul az általa alapított dömösi prépostságnak. Az Árpád-kor második felében érkezhettek ide az első német hospes-ek (bizonyos kiváltságokkal ellátott vendégek), de megtelepedésük pontos ideje és az őket behívó földesúr kiléte is ismeretlen. Az eddigi kutatások alapján bizonyos, hogy a XIII. században már két templom állt Börzsönyben.

Nevezetességek:

A község főterének közelében áll az evangélikusok klasszicista temploma, mely 1847 és 1852 között épült Belcsák Károly tervei szerint, a leégett templom helyére. A Szent Miklós-templom a 18. század végén épült, barokk stílusban, a Bányásztemplom pedig már a 14. század első felében. Itt található a Szob-Nagybörzsöny erdei vasút is, amelyet 2002-ben nyitottak meg idegenforgalmi célokra, ám múltja ennél jóval messze nyúlik vissza.